Pünkösdi futás Kadlót Zoltánnal

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Méltó tisztelgés, és a névadó győzelme

Hétfő délelőtt minden várakozást felülmúlva, 363 futó vett részt az első alkalommal megrendezett Pünkösdi futáson. A salgótarjáni Uzoni Péter Gimnázium volt a központja annak a rendezvénynek, amellyel Kadlót Zoltán (Salgótarjáni Atlétikai Club) pályafutása előtt tisztelegtünk. A félmaratoni távot ki más nyerte volna, mint az országos csúcstartó, a verseny névadója.

A reggeli órákban már szép számban gyülekeztek az ország minden pontjáról érkező résztvevők, külön öröm volt látni, hogy Szlovákiába is eljutott a salgótarjáni futó hírneve. Bár a Komka Zsuzsannaáltal levezényelt közös bemelegítés közben hatalmas eső zúdult a környékre, ez nem vette el a futók kedvét. A rendezvényt a fővédnök, Salgótarján polgármestere, Dóra Ottó nyitotta meg, és indította el a két távot. A rajtokra már az eső is elállt, így ideális futóidőben vághattak az első távnak, a félmaratonnak. A futók megjárták a belvárost, majd egy rövid, uzonis frissítő hurok után Vizslás-Újlakig is lefutottak.  A 89 félmaratonista közül elsőként az ünnepelt, Kadlót Zoltán ért célba, megelőzve SAC-os csapattársát, Barna Bencét. A hölgyeknél a város egy másik büszkesége, Garami Katalin győzött, aki 5000 méteren megyei csúcstartó, korábban a Sese és az Öblös számára szállította az érmeket. A mezőnyben „Kagya” egykori versenytársai, és jelenlegi tanítványai is ott sorakoztak, de a város kétszeres olimpikon biatlonosa, Bekecs Zsuzsanna is teljesítette a több mint 21 kilométeres távot. Az indulók saját bőrükön érezhették, hogy milyen hatalmas teljesítmény volt 1996-ban lefutni azt a bizonyos 62 perces félmaratont, mellyel a salgótarjáni a mai napig őrzi az országos csúcsot.

A szűk öt kilométeres penzumon 274-en indultak el, az abszolút győzelmet a jelenlegi egyik legjobb magyar hosszútávfutó, a fővárosi Csere Gáspár nyerte, aki az olimpiai kvótát ostromolja. A nőknél egy Kadlót-tanítvány, Barta Luca (SAC) futotta a legjobb időt.

felm4 felm6

felm8  felm10

felm9 felmaraton2

 

 

Forrás és további részletek

Videó-összeállítás