Október 23-ai megemlékezés

Közös megemlékezés az 1956-os eseményekről a határainkon túli magyar diákokkal

 

Nagy izgalommal vártuk a Szlovákiából érkezett, Nagymegyeri Kereskedelmi Akadémia gimnáziumi tanulóit a közös ünnepségre. Ez az első alkalom volt, hogy iskolánk valamelyik megemlékező műsorát vendégekkel együtt – sőt, határon túlról érkezett magyarokkal – tarthattuk.

Még nagyobb örömünkre az osztályunk kapta meg a vendéglátó szerepet, így mi üdvözölhettük az érkező tanulókat és kísérőiket. Boldogan vezettük körbe az iskolánkban a nagy érdeklődéssel figyelő vendégeinket. A rendezvényt megelőzően és azt követően is lehetőség nyílt a kapcsolatok építésére, beszélgetésekre; sok közös témát találva kicsit közelebbről is megismerhettük a határon túli magyar fiatalok iskolai életét is. Több érdekes információhoz jutottunk a mindennapjaikkal, gondolkozásmódjukkal, érdeklődési területeikkel, szabadidejük eltöltésével kapcsolatosan – miközben az iskolai büfénkben az általunk kínált teát, pogácsát együtt fogyasztottuk.

Az 1956-os forradalomról szóló iskolai megemlékezésünket – melyben a 10. és 11. osztályos tanulóink szerepeltek – velünk együtt figyelemmel kísérték. A gimnáziumunk magyar tanára, Izsó Csilla tanárnő által rendezett emlékműsor nagy sikert aratott. Az emlékezetes összeállítást követően a szereplőink megmutatták Salgótarján főbb látnivalóit a vendégeknek, aki ezt követően megkoszorúzták a December 8. téren az ’56-os sortűz áldozatainak emlékhelyét.

Számunkra érdekes volt ez az együttes megemlékezés, és reméljük, hogy a vendégeink is új élményekkel térhettek haza. Szívesen ápolnánk velük – és esetleg más határainkon túl élő iskolák magyar diákjaival – a továbbiakban is az újonnan kialakult jó kapcsolatot.

(Írták: Gasparová Nikola és Plagány Petra – a 9. osztály tanulói)

Begin typing your search term above and press enter to search. Press ESC to cancel.

WordPress Lightbox Plugin